A Tinta Klub

Üdvözöllek a TINTA-KLUB tagsága nevében. Kérlek, ismerkedj meg velünk! Írók vagyunk, akik az alkotás maradandó csodájával szeretnének hatást gyakorolni a társadalomra. Mi néhányan, azt vettük a fejünkbe, hogy a betű és az azt éltető gondolat fegyverével hadrendbe állunk, hogy csatát nyerjünk az olvasás, az irodalom, és – tágabban értelmezve – a művészet iránt táplált közönnyel szemben. Reményeink szerint nem “pünkösdi királyságot” építünk e törekvéssel. Tisztelj meg bennünket azzal, hogy időről időre meglátogatod oldalunkat, és figyelemmel kíséred igyekezetünket. Mert hitem szerint – és nem vagyok ezzel egyedül – e törekvés végcélja minden gondolkodó elme számára kívánatos.
Néhány szó a küldetésünkről: egységben az erő – szól a régi mondás. Ez akármennyire tűnik is közhelynek, ennél egyértelműbb és igazabb állítást nem ismer az emberiség. A Tinta-Klub éppen azért jött létre, hogy egyéni konkurencia-harcok helyett egységbe tömörítsen, ergo, hatékonyabbá tegyen egy új irodalmi alkotó erőt, ami ma Magyarországon mindenképpen sajátos kezdeményezés. A Tinta-Klub nem más, mint egy írószövetség, amely szellemi menedéket és támogatást kíván nyújtani a művészeknek, elsősorban a misztikus irodalom alkotóinak. Michael Mansfield alapító és hét alapító tag – Szlobo, John Cure, Hematith, Honfy Ágnes Ilona, Sidi Schwimmer, Kovács Péter, S. L. Cornelius – alkotta első körben e tömörülés belső magját az alapításkor, 2006-ban. Később, némiképpen átalakulva, de semmiképpen sem vesztve a lendületből, a Tinta-Klub vezetősége és tagsága továbbra is küldetésének tartja azt, hogy bizonyítsa, hazánkban is léteznek olyan tehetségek a betűvetés terén, mint a nyugatról importált, de általunk is elismert író-zsenik. És hogy érdemes figyelmet fordítani azokra, akik a honi vizeken igyekeznek felvonulni és bemutatkozni a Nagyérdemű előtt munkáikkal. Olvasóink előtt alkalmasint közös novella-gyűjteményekkel mutatkozunk be, hogy igazoljuk ezt az elképzelésünket.
Írószövetségünk célja hosszú távú: igyekszünk felfigyelni azokra, akik versenyképesek a műfaj eredeti, leginkább angolszász normáival és felkarolni az ígéretes kezdőket. A Tinta-Klub támogatói irányelve természetesen túlnyúlik a szűk kereteken: szeretne más műfajokat is szárnyai alá venni, hiszen a támogatás, a promóció minden alkotó számára létalap.
Michael Mansfield
Alapító